Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Zsdanov elvtárs útmutatása alapján immár nem Révai, hanem Habony és Rogán elvtárs tájékoztat.
„Aki nincs velük, az ellenük van, pontosabban az ország ellen, s mindez permanens kampányban jelenik meg. A nemzetközi jelzések, bírálatok mind-mind egy magyarellenes világösszeesküvés, a Soros-kampány részei, ahogyan a hazai korrupcióra rávilágító, a számonkérést hiányoló megnyilvánulások is. Teljesen érthető tehát, hogy a kormány az ország érdekében védekezik, s a defenzíva része a tájékoztatás. Ha kell, óriásplakáton, kolumnás hirdetésekben, tévéreklámokban, s biztos, ami biztos, a teljes kormánymédia is ezen kotta alapján dolgozik.
Persze hazudoznak szakmányban, ezt a Birnbaum-interjú óta kvázi el is ismerték; mondhatni, permanens kampányban él az ország 2010 óta, mintha új életre kelt volna a Kominform, csak Zsdanov elvtárs útmutatása alapján immár nem Révai, hanem Habony és Rogán elvtárs tájékoztat, s nem a láncos kutya Titó Jugoszláviája, hanem Soros és Brüsszel az ellenség. Mely teljes fegyverarzenálját beveti Magyarország ellen, még a miniszterelnök családját sem kímélik, hiszen csak így fordulhat elő, hogy az Orbán-vő közvilágítás-javító projektjeit is kifogásolják. És van pofájuk Brüsszelbe hívni a legfőbb ügyészt, hogy az EP költségvetési ellenőrző bizottsága előtt számoljon be az Európai Csalás Elleni Hivatal által vizsgált ügyekről.
Még szerencse, hogy Polt Péter nemcsak idehaza szelektál biztos kézzel a különféle feljelentések között, s utasítja el hideg fejjel az ellenzék kampány-lázálmaiban született, mondvacsinált ügyeket, de Brüsszel esetében is átlátja, hogy a vizsgálat nem szakmai, hanem politikai jellegű, így semmi keresnivalója a bizottság előtt. Mit képzelnek ezek arrafelé, majd éppen a legfőbb ügyész legitimálja az ócska kampányukat? Mindenki hülye, csak ő helikopter?
Meg még néhányan.”